Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: A védekező emberei szállították a Chelseanek a győzelmet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 5. fordulóját a Tottenham és a Chelsea londoni rangadója zárta. Az első félidő valóban rangadó jelleget hozott, a második 45 percben viszont a Tottenham teljesen esélytelen volt…

(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

Kevés helyzetet, de komoly iramot hozott a Tottenham és a Chelsea összecsapásának első félideje. A legnagyobb meglepetést talán az szolgáltatta, hogy inkább a Tottenham irányította a játékot, és több veszélyes szituációt tudott kidolgozni, míg a Chelsea inkább kontrafocira kényszerült. Az első játékrész legnagyobb helyzetét a félidő végén a Spurs dolgozta ki, de Son hosszan vette át a labdát, így Kepa időben ki tudott érni és megakadályozta, hogy a támadó el tudja tolni mellette a játékszert.

A második félidő első komoly helyzetére mindössze másfél percet kellett várni, Marcos Alonso lövését kellett nagy bravúrral kitornáznia Llorisnak. 2 minutummal később viszont már a francia hálóőr is tehetetlen volt. Alonso szögletét követően ugyanis Thiago Silva tudta elfejelni a labdát, ami a hálóban kötött ki, 0-1! Pár perc elteltével majdnem egy újabb Chelsea hátvéd is bevette a kaput, de Alonso lövését Dier a gólvonalon állította meg. Az 57. minutumban Dier viszont rosszkor volt rossz helyen. Kanté 30 méterről leadott lövése pont úgy pattant meg a védő lábán, hogy az a kapufáról a hálóba pattant, 0-2! A második félidő feléig kellett várni, hogy a Tottenham és Harry Kane veszélyeztetni tudjon, de az angol támadó távoli lövését Kepa magabiztosan hárította. A 75. percben Thiago Silva ismét fejjel veszélyeztetett egy szögletnél, ezt a párharcot viszont most Lloris nyerte meg. A mérkőzés utolsó szakaszában sem tudott veszélyeztetni a Spurs, sőt örülhettek, hogy a Chelsea számos helyzetet elpackázott az utolsó percekben. Végül a 92. percben Rüdiger révén a harmadik gólt is berámolta a Chelsea, de ez a végeredmény a második félidei játékot elnézve még mindig hízelgő a hazaiak számára.

Tottenham – Chelsea 0-3 (0-0)
Helyszín:
Tottenham Hotspur Stadium Vezette: P. Tierney
Gólszerzők: ill. Silva (49.), Kanté (57.), Rüdiger (90+2.)
Sárga lapok: -ill. Werner (80.)
Kiállítás: -ill.-

Tottenham: Llrois – Reguilon, Dier, Romero (Sánchez 83.), Emerson – Alli, Höjbjerg, Ndombele (Skipp 62.) – Son, Kane, Lo Celso (Gil 62.) Vezetőedző: Nuno Espirito Santo

Chelsea: Kepa – Christensen, Silva, Rüdiger – Azpilicueta, Jorginho, Kovacic, Alonso – Mount (Kanté 46.), Havertz (Werner 70.), Lukaku Vezetőedző: Thomas Tuchel

A mérkőzés összefoglalója:

Az 5. forduló eredményei:

Péntek:
Newcastle United 1-1 Leeds United

Szombat:
Wolverhampton 0-2 Brentford
Burnley 0-1 Arsenal
Liverpool 3-0 Crystal Palace
Manchester City 0-0 Southampton
Norwich 1-3 Watford
Aston Villa 3-0 Everton

Vasárnap:
Brighton 2–1 Leicester City
West Ham United 1–2 Manchester United
Tottenham 0–3 Chelsea

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: