Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kiderült mennyit kell kihagynia a magyar válogatott csapatkapitányának

Szalai Ádámnak térdműtéte miatt körülbelül hat hetet kell kihagynia, ezért nem léphet pályára a következő két világbajnoki selejtezőn.

(Photo by Sebastian Gollnow/picture alliance via Getty Images)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a középcsatár bal térdét meniszkusz-sérülés miatt kedden artroszkópos eljárással megműtötték. Az operáció után nem sokkal Szalai a kórházi ágyából üzente, hamarosan visszatér. A Mainz hivatalos honlapja szerint ez hat hetet jelent – de azt is hozzáteszik, hogy a visszatérés időpontja a gyógyulás ütemétől is függ. Ha minden a mainziak számításai szerint történik, és rendben halad Szalai felépülése, november elején térhet vissza a pályára, vagyis az utolsó két vb-selejtezőn, november 12-én San Marino és három nappal később Lengyelország ellen már számíthat rá Marco Rossi szövetségi kapitány.

Szalai szombaton kezdőként lépett pályára a Freiburg ellen gól nélküli döntetlenre végződött bajnoki meccsen, de a 32. percben megsérült, ezért a szünetben lecserélték, majd hamar kiderült, hogy műteni kell. Ami biztos, hogy Szalai Ádám a két következő vb-selejtezőn, azaz október 9-én – zárt kapuk mögött – Albánia, majd 12-én Anglia ellen nem léphet pályára.