Több embert lelőtt a korábbi Fener-játékos

A korábban a Bayer Leverkusenben, Besiktasban és Fenerbahce-ban is megforduló Sezer Öztürk egy embert megölt, négyet pedig megsebesített egy közlekedési vita során.

A német születésű török labdarúgó egy barátjával utazott, amikor egy család az autójukkal elállták az útjukat. A közlekedési szituációból hamar szóváltás lett, majd kések kerültek elő, majd az ex-focista pisztolyt rántott.
Egy férfit megölt, míg további négy embert megsebesített.
A 35 éves korábbi labdarúgó elmenekült a helyszínről, a rendőrség körözi.

Öztürk Németországban született és a Bayer Leverkusenben nevelkedett, azonban a felnőtt csapatban nem sok lehetőséget kapott. Egy rövid nürnbergi kitérőt követően, Törökországba igazolt és itt játszott 2015-ös visszavonulásáig. Hazájában többek között játszott a Besiktasban és a Fenerbahce-ban is. Utánpótlás szinten sokszoros válogatott volt, a felnőtt csapatban viszont csak a kerettagságig jutott.