Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Noha a közelmúltban az esetleges távozásáról szóló hangok erősebbnek tűntek, a legfrissebb szigetországi lapértesülések szerint mégis nyitott a maradásra a Manchester City kiválósága…
(Photo by Michael Regan/Getty Images)
A The Sun aktuális beszámolói értelmében a Manchester City szélső támadója, Raheem Sterling készen áll arra, hogy további évekkel meghosszabbítsa 2023 nyaráig érvényes szerződését az égszínkékeknél.
A 26 esztendős angol válogatott szélső 2015-ben került a Liverpooltól a Cityhez, amely színeiben azóta 292 tétmérkőzés alatt 114 alkalommal tudott eredményes lenni, és azóta is alapembere Pep Guardiola együttesének. Sterling az előző három szezonban mindig elérte a 20 gólos határt minden sorozatot figyelembe véve, ugyanakkor az angol bajnokság (Premier League) elmúlt kiírásában csupán tíz gólt szerzett, összességében pedig 14 találatig jutott, ráadásul a helye is megkérdőjelezhetőbbé vált. Sterling az új idényben részfeladatokat kapva tíz meccsen eddig egyszer volt eredményes.
A szigetországi lapok korábban úgy tudták, hogy Sterling a Real Madrid és a Manchester United intenzív érdeklődése révén hajlandó eljátszani a távozás gondolatával, most azonban mégis a további maradása tűnik valószínűbbnek.
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…