Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Boli visszatért a Fradi első keretébe

A Ferencváros hivatalos honlapján közölte, hogy az elefántcsontparti támadó ismét a Ferencváros első keretének a tagja, miután “letöltötte” büntetését az NB III-as gárdánál.

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Boli azután került ki a keretből, hogy engedély nélkül külföldre utazott. Bolinak nem ez volt az első kihágása, korábban a nyári felkészülés során, már kikerült egy rövid időre a keretből, azonban akkor hamar visszaverekedte magát. A büntetés részeként a Fradi El-keretéből is kimaradt, természetesen ez a továbbiakban sem fog változni.

A csapat érdekeit figyelembe véve akkor ez volt a legjobb döntés. Ezt Franck is tudja, beszéltünk vele, megértette mi miért történt. Azóta eltelt egy kis idő, a múltat lezártuk, mindenki előre tekint. Mindannyian reméljük, hogy céljaink elérésében Franck is fontos szerephez juthat. Teljesen a saját kezében van a sorsa, tisztában van azzal, hogy csak rajta múlik, hogy ismét kivívja a vezetőedző bizalmát. Bízunk benne, hogy az edzéseken és a meccseken is meg tudja mutatni, milyen hasznos tagja a Ferencvárosnak –nyilatkozta Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója a klub honlapjának.

Boli akár, már a hétvégi Zalaegerszeg elleni meccsen is pályára léphet.