Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Az év legnagyobb szenzációját váltotta ki Lionel Messi klubváltása. A hatszoros aranylabdás két évtized után hagyta maga mögött az FC Barcelonát és lett a Paris Saint-Germain friss igazolása.
(Photo by John Berry/Getty Images)
Leo Messi sikeres, majd viharos évek után, talán a történelem legjobb játékosaként hagyta el idén nyáron az FC Barcelona együttesét, társait, szurkolóit, barátait. A 34 éves szupersztár szerződése lejárt a Camp Nou-ban, így tulajdonképpen ingyen igazolt a PSG-hez, amelynek csak a játékos kívánságait kellett kielégítenie.
Messi egyelőre lassan rázódik bele a játékba Franciaországban, három bajnokin még nincs gólja. A Bajnokok Ligájában viszont már megtörte a jeget, lévé két hete góllal járult hozzá a Manchester City legyőzéséhez. Edzője és honfitársa, Mauricio Pochettino szerint is egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy újra a régi Messit láthassuk a pályán:
„Nagyon örülünk Messi integrációs folyamatának. Leo úgy érzi, hogy egyre jobban beépül a PSG-be. Napról nap jobb.”
– dicsekedett a dél-amerikai tréner.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…