Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Sevilla létszámfölényben nyerte meg a városi rangadót – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 13. fordulójának vasárnapi záró összecsapásán sevillai városi rangadót rendeztek…

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

Két jól teljesítő városi rivális rangadóján a Sevilla két második félidei találattal 2-0-ra diadalmaskodott a Real Betis ellen az Estadio Benito Villamarinban. A két csapat megfontoltan kezdte az összecsapást, eleinte mindkét együttes előtt csak kisebb lehetőségek adódtak. Aztán ahogy haladtunk előre, a Sevilla úgy próbálta egyre inkább ráerőltetni vetélytársára akaratát, és Rakiticék előtt időről időre adódtak kisebb gólszerzési lehetőségek, de Claudio Bravo magabiztosan védte a zöld-fehérek ketrecét. Közvetlenül az első félidő vége előtt Guido Rodríguez második sárga lapjával a kiállítás sorsára jutott, nehéz helyzetbe sodorva a folytatásra a hazai gárdát. Emberelőnye birtokában természetesen még inkább átvette az irányítást a Sevilla. Tíz perc elteltével argentin összjátékból született meg a piros-fehérek vezető gólja, hiszen Ocampos lekészítéséből Marcos Acuna bombázott a tizenhatos előteréből elemi erővel a léc alá. A Betis emberhátrányban hiába próbált támadásokat vezetni, kevés lehetőségük adódott, ráadásul az utolsó tíz percen belül egy jobb oldali bejátszás Héctor Bellerín lábáról a saját kapujában kötött ki, az öngóllal a vendégek bebiztosították a három pontot.

A városi rangadó megnyerésével a Sevilla a harmadik helyen pontszámban beérte a második Real Madridot, míg a Betis egymást követő két vereségével az ötödik helyet foglalja el.

Real Betis – Sevilla 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Acuna (55.), Bellerin (81.)
Kiállítva: G. Rodríguez (45.), ill.

A 13. forduló eredményei

Athletic Club – Cádiz 0-1
Espanyol – Granada 2-0
Celta Vigo – Barcelona 3-3
Deportivo Alavés – Levante 2-1
Real Madrid – Rayo Vallecano 2-1
Villarreal – Getafe 1-0
Valencia – Atlético Madrid 3-3
Osasuna – Real Sociedad 0-2
Mallorca – Elche 2-2
Real Betis – Sevilla 0-2

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye