Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Üzentek a Milan ultrák korábbi játékosuknak

A szokásosnál is pikánsabb colt a Derby della Madonnina, hiszen először lépett pályára korábbi csapata ellen Hakan Calhanoglu, ráadásul a korábbi Milan-játékos eredményes is volt az Inter mezében.


(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

A 27 éves játékost a mérkőzés elejétől kezdve kifütyülte a közönség. Ettől nem jött zavarba és a mérkőzés elején, büntetőből szerzett gólt, majd gólját provokálóan ünnepelte.

A Milan ultrái nem hagyták magukat és egy transzparenssel üzentek a játékosnak, amit a játékos lakása előtt helyeztek el.

“A bátorság nem az, hogy a 10. Percben tizenegyest rúgsz, hanem az, hogy a feleségeddel maradsz, miután megcsalt. Egy sz*r ember vagy!” – ez a nem túl kedves üzenet szerepelt a molinón.

Az üzenet egy évekkel ezelőtti estere utal vissza, amikor magánéleti válsága kihatással volt a pályán nyújtott teljesítményére.

Calhanoglu gólja

 

Serie A állása