Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepő helyre igazolt a Manchester City korábbi bajnoka – HIVATALOS

Még mindig csak harminc esztendős a korábbi angol válogatott és Manchester City középpályás, de már eddig is komoly „lyukak” jelentkeztek Jack Rodwell pályafutásában. Az egykori tehetség most Ausztráliában szeretné megmutatni, hogy igenis lehet rá számítani.

(Photo by Mark Metcalfe/Getty Images)

Jack Rodwell az Everton együttesénél nevelkedett, és a liverpooli együttes sikereiért dolgozott 2008. és 2012. között. Tulajdonképpen ez volt pályafutása csúcsidőszaka, ugyanis sokszoros angol utánpótlás válogatottként szemelte ki ekkor magának a Manchester City.

A „Kékek” végül szerény 15 millió eurót áldoztak a megszerzésére. Azonban Rodwell hiába volt részese a 2014-es bajnoki címnek, huszonkét City-meccsel a lábában inkább távozott. A Sunderland nem sajnált érte 12,5 millió fizetni, ám a sérülékeny középpályás négy év alatt nem igazán lett alapember. Sőt, 2017. tavaszán részese lett a „Fekete Macskák” azóta is tartó mélyrepülésének: kiestek a Premier League-ből.

Azóta Rodwell hol klub nélkül, hol olyan kluboknál tengődött, mint a Blackburn Rovers vagy a Sheffield United. Az utóbbi időben szintén nem volt csapata, így szinte meglepetés, hogy fel tudta hívni magára a Western Sidney Wanderers figyelmét. Az egyik legerősebb klubnak számító Wanderers jövő nyárig adott szerződést Rodwellnek, ahol edzője a korábbi walesi válogatott Carl Robinson lesz.

Az ausztrál bajnoki címmel még nem rendelkező Wanderers legnagyobb sikere a 2014-es, ázsiai Bajnokok Ligája győzelem.