Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tanguy Ndombélé a Serie A-ban köthet ki – sajtóhír

José Mourinho korábbi játékosát csábítaná az olasz fővárosba a Spurstől, aki nem kapja meg a kellő lehetőséget, így kapóra jöhet neki a Farkasok érdeklődése.

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

Angol sajtóinformációk szerint, az AS Roma januárban megkísérli szerződtetni a Tottenham középpályását, Tanguy Ndombélét. A Farkasok portugál trénere abban bízik, hogy a 24 éves játékos váltani szeretne majd és nyomást tud gyakorolni a Spurs vezetőségére, mivel kevés játékpercet kap. A francia labdarúgót ugyanakkor nem lesz egyszerű megkaparintani, hiszen 2025-ig köti szerződés a londoni gárdához, piaci értékét pedig 45 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com.

Ndombélé 2019-ben érkezett a Tottenhamhez a Lyontól 60 millió euróért cserébe nagy reményekkel, ám eddig nem igazolódott be, hogy milyen kiváló kvalitásokkal rendelkezik. Összesen 86 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az angol klub színeiben, ezeken 10 gólt és 8 gólpasszt jegyzett. A jelenleg futó idényben 622 percet tölthetett a pályán minden versenysorozatot figyelembe véve, ami a játékpercek jóval kevesebb, mint fele.