Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hertha BSC „Köszönet Pálnak, de új impulzus kellett!”

Miközben a Hertha BSC közepesen jó keretével menekül a kiesőzóna elől a Bundesligában, a vezetőség úgy gondolta, hogy ideje az edzőváltásnak. Fredi Bobic pedig a háttérben, hosszú hetek munkájával megtalálta az új trénert is.

Tagadhatatlan, hogy nagyon kevés valósult meg Dárdai Pál kívánalmaiból, és játékosai messze a tudásuk szintje alatt produkáltak az elmúlt hetekben a német bajnokságban. A személyes incidensek, illetve a legutóbb elszórakozott győzelem miatt pedig az egyelőre sokkal inkább kritizálható Fredi Bobic sportigazgató új edzőt szerzett a kispadra.

Természetesen Bobic igyekezte jól lekommunikálni Dárdai kirúgását, illetve Tayfun Korkut kinevezését:

„Köszönetünket fejezzük ki Pálnak a munkájáért. A tavalyi szezonban vette át a csapat irányítását, és a kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn azt az első osztályban. Tayfunnal új impulzusokat szeretnénk adni a csapatnak. Ő már korábban is bebizonyította, hogy nem csak stabilizálni, de fejleszteni is egy együttest az aprólékos munkájával és futballideáljával.”

– ripacskodott, a német sportvezető.

Természetesen az eddig csak minimális eredményeket elérő Korkut örömmel vállalta a kalandot:

„Köszönöm Fredi Bobic-nak és a Hertha BSC többi vezetőjének a bizalmukat. Tele vagyok energiával, és nagyon várom már ezt az izgalmas feladatot.”

– dicsekedett, a korábbi török válogatott futballista.