A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Az NB II 18. fordulójának zárómérkőzésén a Haladás egy szoros meccsen, elhozta mindhárom pontot Kecskemétről.
Két, a tabellán igen előkelő helyen szereplő csapat találkozott egymással. Mindkét félnek volt min javítania, hiszen a Kecskemét legutóbb a sereghajtó Tiszakécske otthonában maradt pont nélkül; a korábban még listavezető Haladás pedig begyűjtött egymás után két vereséget (Vasas, majd Siófok).
A Haladás kezdett valamivel jobban, hogy aztán feljavuljon a Kecskemét, ám a kapuk nem igazán forogtak veszélyben – Árulkodó, hogy az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövése a feleknek!
A szünet után aztán hirtelen minden megváltozott, előnybe kerültek a vendégek, akik tökéletesen őrizték ezt követően egy gólos fórjukat. A Kecskemét nem tudott megújulni, pedig nagy erőket mozgósított ennek érdekében – Még a hosszabbítás utolsó perceiben is akadt egy közeli fejese a hazaiknak, ami Rózsa-kapus kezében halt el.
A Haladás végül nyert, győzelmével megelőzte a Kecskemétet, és fellépett a harmadik helyre.
Kecskemét – Haladás 0-1 (0-0)
Gólszerző: Csilus T. (51.)
Békéscsaba – Budafok 1-1
BFC Siófok – Szentlőrinc 1-0
Csákvár – Soroksár 4-3
Diósgyőr – Ajka 2-0
Pécsi MFC – Dorog 1-2
Vasas – Budaörs 1-1
Győri ETO – Szeged GA 0-2
Nyíregyháza – III. Kerület 1-0
Szolnok – Tiszakécske 0-0
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…