Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nemzetközi bravúrgyőzelem után, tükörsima vereség a bajnokságban

A Bayer Leverkusen elleni bravúrgyőzelem után, meglepő vereségbe szaladt be a Fradi.

Nem volt sok helyzet a Debrecen Ferencváros elleni találkozóján, pedig az első félidőben mindkét csapat kihagyott két ordítóan nagy helyzetet. A kettő közül Uzunié volt a nagyobb, az albán Zubkov kapu felé kanyarodó labdáját rúgta az oldalhálóba közvetlen közelről. A másik oldalon Babunski rúgta Dibuszba a labdát ziccerben.

A második játékrészben sokkal nagyobb nyomás alatt tartotta a Debrecent a Fradi, ennek ellenére a hazai csapat szerezte a gólokat. Rögtön a félidő elején szögletet végezhettek el a debreceniek, a 300. NB I-es meccsén pályára lépő Dibusz Dénes csúnyán aláfutott a labdának, így Bévárdi könnyedén bevehette az üresen maradt kaput. Ezután dominált a Fradi, de komoly helyzetük nem volt, ellenben a DVSC Tischler Patrik góljával két gólos előnybe került.
ezután Uzuninak volt egy kapufája, de az FTC a bajnokság során másodjára, gólképtelen maradt, ahogy a DVSC is második alkalommal nem kapott gólt a bajnokságban.
Győzelmével a Loki elmozdult a kieső helyről, míg a Ferencváros el is veszítheti vezetőhelyét a bajnokságban, de ehhez a Kisvárda győzelmére szükség lesz.

Debreceni VSC – Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion Vezette: Bogár G.
Gólszerzők: Bévárdi (46.), TIschler (64.) ill.

A 16. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Puskás Akadémia 3-0 Gyirmót
Honvéd 2-2 Zalaegerszeg
MTK 0–2 MOL Fehérvár

Vasárnap:
Újpest 4–3 Paks
DVSC 2–0 Ferencváros
18:45 Mezőkövesd – Kisvárda (Duna World)

Az NB I állása

A góllövőlista élmezőnye