Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: “Beszélni fogunk Aubameyanggal!”

Még a West Ham United elleni bajnoki előtt a csapatkapitányi tisztségétől megfosztott 32 esztendős gaboni csatáráról is nyilatkozott a meccset követően az Arsenal menedzsere, Mike Arteta.

(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

“Nem egy hétköznapi helyzetről beszélünk! Szerencsére a csapat remekül reagált ezen a történésekre. Meg akartuk mutatni, hogy mennyire egységesek vagyunk, a teljesítményünk mellett a hozzáállással és a játékosok elkötelezettségével is elégedett lehetek! Erről szól az Arsenal, Ezt várom minden játékosomtól!” – idézi a BT Sport Arteta ide vonatkozó gondolatait.

A spanyol menedzser ezt követően ha röviden is, de konkrétan kitért Aubameyangra, akivel mint mondta, meg kell vívniuk a saját harcukat.

“Nem játszhatott a West Ham ellen, de ez már a múlt. Meglátjuk, mi történik majd a jövőben. Az biztos, hogy beszélni fogunk vele, szeretnénk mielőbb megoldást találni a helyzetre!” – így Arteta, akinek szavaiból azért továbbra is kitűnik, hogy nem egy egyszerű szituációt kell orvosolniuk a klubon belül.