Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: három védős rendszerre válthat a csapat

A Manchester United egy hónapja kinevezett menedzsere, Ralf Rangnick a klub televíziójának adott interjújában beszélt a csapat lehetséges formációiról.

Ahogy korábban Solskjaer irányítása alatt, úgy a német menedzsernél is a négy védős rendszerben játszik a csapat, azonban a legutóbbi bajnokin, a Wolverhampton ellen mérkőzés közben három belsővédős rendszer váltott, erről fejtette ki a véleményét.

“Úgy látom, hogy a legtöbb csapatnak megvan a saját, jól bevált rendszere Angliában és ehhez ragaszkodnak is, de vannak olyanok is, akik előszeretettel variálnak hátsó hármasról négyesre, vagy épp fordítva. De például a Bayern is ezt csinálja, illetve az előző idényben Nagelsmann irányításával a Leipzig is. Lehet kicsit védekezőbb felállás, ha 3 belső védőd van, de lehet ezt megfelelően rotálni. Én úgy látom, hogy a csapatnak ez a két lehetősége van, viszont ahhoz, hogy 3 belső védővel játszhassunk, a belső védőinknek egészségesnek kell lenniük. Véleményem szerint az, hogy hátul 3 belső védővel játszunk egy plusz opció számunkra, de, mint mondtam ez erősen függ a rendelkezésre álló játékosoktól is, valamint attól is, hogy milyen stílusú csapat ellen lépünk pályára.”

Ennek ellenére a csapat a januári transzfer időszakban, már két tehetséges belsővédőjét is kölcsönadta. A felnőtt csapatban, már többször bizonyító Axel Tuanzebét a Napolinak, míg a tartalékcsapat csapatkapitányát, Teden Mengit a Birmingham City-nek.

A Manchester United legközelebb hétfőn, az FA-kupában lép pályára, a Steven Gerrard által edzett, Aston Villa ellen.