Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Osztrák válogatott középpályást igazolt a Fehérvár – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár csapata jelentős tapasztalatokkal bíró légiós leigazolását jelentette be…

 

A MOL Fehérvár csapata a szerdai napon megerősítette, hogy szerződést kötött a 11-szeres osztrák válogatott Peter Zuljjal, aki korábban a nemzeti együttesnél és a Sturm Graz csapatánál egyaránt dolgozott már együtt a fehérváriakat trenírozó Szabics Imrével.

“Boldog vagyok, hogy egy ilyen remek klubhoz igazolhatok, már elsőre is nagyon tetszik a stadion, és látom, hogy a körülmények adottak a profi munkához. Gyorsan bizonyítani szeretném, hogy a Vidi erőssége leszek, de mivel számomra mindig a csapat a legfontosabb, az elsődleges célom, hogy eredményesek legyünk tavasszal. Szabics Imrét ismerem Ausztriából, és a csapattársak között is lesz ismerős arc, Makarenkóval az Anderlechtnél játszottunk együtt. A magyar bajnokság sem ismeretlen számomra, az erőviszonyokkal korábban is tisztában voltam és tudtam, hogy a Fehérvár nagy célokért küzdő klub” – jegyezte meg az új szerzemény.

A tavaly nyár óta a török Istanbul Basaksehir csapatát erősítő 28 éves középpályás vételi opciós kölcsönnel érkezett a piros-kékekhez. A horvát származású Zulj korábban 2017 és 2019 között szerepelt a Sturm kötelékében, az osztrák Bundesligában 137 találkozón 27 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott.