Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kétszeres gólkirályt igazolt a Haladás – hivatalos

Másfél évre szóló szerződést írt alá a Szombathelyi Haladással a 32 éves román támadó, Liviu Antal – számolt be róla a klub honlapja.

Liviu Antal hazájában a marosvásárhelyi FCM Targu Mures, az Otelul Galati, az FC Vaslui, a Pandurii és a kolozsvári CFR Cluj együttesében is szerepelt. Légióskodott a török Genclerbirgli, az izraeli Hapoel Tel-Aviv, a Beitar Jerusalem és a litván Zalgiris Vilnius csapatában. Legutóbb Romániában az UTA Arad gárdáját erősítette, ősszel húsz találkozón két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Egyszer szerepelt a román válogatottban is.

Liviu Antal karrierje során a román és a litván első osztályban is gólkirályi címet szerzett: a 2013-14-es román bajnokságban a Vaslui tagjaként, majd 2017-18-ban a Zalgiris Vilnius együttesében. A román első osztályban összesen 210 bajnokin 45 gól és 32 gólpassz a mérlege, a litván első osztályban 85 bajnokin 43 gól mellett 15 gólpasszt jegyzett, míg Izraelben 30 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett és adott egy gólpasszt. A 32 éves labdarúgó jobb oldali támadóként és irányító középpályásként is bevethető.