Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új csatárt igazolt a Fradi – HIVATALOS

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros együttese a hétfői napon bejelentette első igazolását, mióta Sztanyiszlav Csercseszov a csapat vezetőedzője…

 

A Ferencváros csapata a hétfő esti órákban adott tájékoztatást róla, hogy szerződtette a cseh élvonalbeli Dynamo Ceské Budejovice nigériai csatárát, Fortune Basseyt.

Mint ismeretes, a 23 éves támadót már tavaly novemberben is összeboronálták a zöld-fehérekkel, most pedig végképp létre jött az üzlet, klubja már korábban elköszönt a játékostól. Bassey 2018-ban szerződött hazájából Csehországba, ahol mostanáig szerepelt. Először a Bohemians együttesében, majd az Olympia Radotínban szerepelt, később a másodosztályú Ustí nad Labem felé vette az irányt.

Az aktuális szezonban 22 tétmérkőzés alatt tíz találatot regisztrált, a cseh első osztályú bajnokságot tekintve 19 mérkőzés után 9 góllal a góllövőlista negyedik helyén áll, csupán eggyel lemaradva az éllovastól.