Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért a Boca Juniors gólfelelőse – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin nagy csapat, a Boca Juniors együttese bejelentette egykori szeretett támadója visszatérését Európából…

(Photo by Marcelo Endelli/LatinContent via Getty Images)

A Boca Juniors együttese a pénteki napon erősítette meg, hogy a sikeres orvosi vizsgálatok után szerződtette korábbi játékosát, Dario Benedettót. A Transfermarkt információi szerint az “arany-kékek” 3 millió eurót fizettek érte az Olympique Marseille gárdájának.

A 31 éves argentin támadó karrierje meghatározó időszakában 2016 és 2019 között a Boca Juniors gárdájában 67 mérkőzés alatt 43 gólt szerzett, miközben az évek során rendkívül fontos alapembere, és számtalan fontos meccsen szerzett találattal a La Bombonera közönségének nagy kedvence lett. Bár az első szezonja még a 11 bajnoki találata révén vállalhatóan sikerült az OM-nél, a 2020-2021-es idény során elvesztette kezdőhelyét és epizódszereplőként csupán ötször volt eredményes az elmúlt bajnoki kiírásban.

Benedetto két évvel ezelőtti leigazolása óta 70 mérkőzésen 17-szer volt eredményes a dél-francia klub színeiben, az aktuális idényre végül a spanyol élvonalbeli Elchéhez adták kölcsön, ahol 14 bajnoki alatt kétszer tudott eredményes lenni. Annak idején 14 millió euróért cserébe került a dél-francia klubhoz, de képtelen volt beváltani az előzetesen hozzáfűzött reményeket.

Az ötszörös argentin válogatott játékos karrierje korábbi szakaszában hazájában az Arsenal Sarandi, a Defensa y Justicia és a Gimnasia La Plata csapatait erősítette, valamint a Bocához való átigazolása előtt Mexikóban profiskodott a Tijuana és a Club América színeiben.