Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A Ferencváros nyerte 2022 első derbijét: az OTP Bank Liga címvédője Stjepan Loncar találatával gyűjtötte be a három pontot az Újpest otthonában. A nagy múltú összecsapás egyben az NB I 18. fordulójának zárómérkőzése volt.
A Stanislav Cherchesov irányításával még nyeretlen FTC győzelmi kényszerrel vágott neki a derbinek, hiszen a Puskás Akadémia ideiglenesen átvette a vezetést a Fraditól a bajnoki tabellán. A zöld-fehérek ennek megfelelően alaposan bekezdtek, a 9. percben Tokmac Nguen pokoli erővel a felső lécet találta el. A vendégeknek még a szünet előtt adódott újabb gólhelyzetük, ám a labda ezúttal is a kapufán csattant, ezúttal Fortune Bassey volt az elkövető. A hazaiak csak apró helyzetecskéknek örülhettek az első játékrészben, a legjobban a kapusuk, Banai Dávid teljesített. Az öltözőbe gól nélküli döntetlennel vonultak a felek.
A fordulást követően igazi derbihangulat uralkodott a lelátókon, ám sokáig elmaradtak a ziccerek. A második félidőben a másik hálóőrt, Dibusz Dénest is megdolgoztatták, ám az ő eszén sem sikerült túljárni. A három pont sorsát a csereként beálló Loncar lövése döntötte el a 78. percben: a bosnyák középpályás próbálkozása során a szintén padról beszálló Marten Kuusk lábáról pattant a hálóba a labda – Banai esélytelennek bizonyult. A véghajrá nem igazán tartogatott izgalmakat, így a ferencvárosiak elégedetten távozhattak a Szusza Ferenc Stadionból.
A Fradi a sikerével visszavette a listavezető pozícióját a Puskás Akadémiától, míg az Újpest jelenleg a 10. helyen tanyázik – előbbi a Paks, utóbbi pedig a Gyirmót ellenfele lesz a következő játékhéten.
Magyarország, OTP Bank Liga, 18. forduló
Újpest FC – Ferencvárosi TC 0–1 (0-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion; Játékvezető: Berke Balázs
Gólszerző: Loncar (78.)
Sárga lap: Yahaya (13.), Diaby (62.), Kastrati (67.), Kuusk (84.), Croizet (88.), ill. Botka (14.), Vécsei (63.), Tokmac (81.)
Újpest: Banai – Kastrati, Koutroubis, Diaby, Antonov – Mitrovic, Csongvai (Viana 83.) – Yahaya (Katona 32.), Croizet, Pauljevic – Kone (Kuusk 70.). Vezetőedző: Milos Kruscic.
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo 52.), Blazic, Kovacevic, Civic – Vécsei – Zubkov (Szánthó 89.), Marin (Loncar 52.), Tokmac, Mak (Boli 64.) – Bassey. Vezetőedző: Stanislav Cherchesov.
A forduló további eredményei:
Paks 3–2 Zalaegerszeg
Debrecen 0–0 Kisvárda
Budapest Honvéd 0–1 Gyirmót
Puskás Akadémia 1–0 MOL Fehérvár
Mezőkövesd 1–1 MTK Budapest
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…