Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Rafa Benítez menesztése után az Everton csapata hosszas keresgélést követően hétfő délután végre bejelentette új menedzserét…
(Photo by Stephen Pond/Getty Images)
Az Everton együttese a várakozásoknak megfelelően Frank Lampardot nevezte ki újdonsült menedzserének.
A Chelsea egykori legendás játékosa másfél éven át irányította a londoni “kékeket” 2019. júliusa és 2021. januárja között. Lampard nagy fába vágta fejszéjét azzal, hogy a fiatalok mellett tett le a voksát, valamint irányítása alatt nyáron átalakuláson ment végig a keret, de hosszabb távon az eredmények nem jöttek, így végül megköszönték neki a munkáját. Menedzseri megbízatása alatt 84 meccsen irányította a gárdát, melyből 44-et nyert meg a csapat 17 döntetlen és 23 vereség mellett. Sokat elmond róla, hogy a helyét átvevő Thomas Tuchel irányításával a Chelsea az elmúlt idény végeztével megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A 43 éves szakember a Chelsea-t megelőzően a Derby County együttesénél dolgozott először 2018. májusától és 2019. júliusáig.
Lampard szombaton a Brentford elleni FA-kupa-mérkőzésen ülhet először az Everton kispadján. A liverpooli klub a Premier League-ben jelenleg a 16. helyen áll, négy pontra a kiesőzónától.
✍️ | Everton Football Club can confirm the appointment of Frank Lampard as the Club’s new manager.
— Everton (@Everton) January 31, 2022
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…