Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: idegenben győzte le az MTK-t a ZTE

Alapemberei hiányának ellenére is megszerezte a győzelmet a Zalaegerszeg, az MTK nem tudott élni a lehetőségeivel, így fontos pontokat szerzett Waltner Róbert csapata.

A 15. percben alakult ki az első nagyobb lehetőség, ekkor Miovszki lőhetett közelről, de eltörte a labdát. A 22. percben Zimonyi veszélyeztetett, ám fejese mellé ment, majd Futács hibázott el két helyzetet. A 34. percben ismét Gyurján avatkozott közbe, ezúttal Miovszki lövését védte. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a 35. percben Spoljaric szerzett vezetést a ZTE-nek. A 44. percben jött a második zalaegerszegi gól, Meschack lőtte ki a rövid alsót (0-2). A második félidőben fölényben játszott az MTK, a 62. minutumban Szépe hibázott közelről. A 66. percben ismét közel járt a gólhoz Futács, de próbálkozása a kapufán csattant. A hajrában hiába birtokolta sokat a labdát a hazai csapat, igazi helyzeteket nem tudott kidolgozni az MTK, sőt a Zete veszélyes ellentámadásokat vezetett, de újabb gól már nem született, így kétgólos győzelmet aratott Waltner Róbert csapata.

MTK Budapest – Zalaegerszeg 0-2 (0-2)
Gólszerzők: ill. Spoljaric (35.), Meschack (44.)

A forduló menetrendje:

Péntek:
MTK – ZTE 0-2

Szombat:
14:45: Kisvárda – Honvéd (tv: M4 Sport+)
17:00: Gyirmót – Újpest (tv: M4 Sport+)
19:30: Fehérvár – DVSC (tv: M4 Sport)

Vasárnap:
14:15: Mezőkövesd – Puskás Akadémia (tv: M4 Sport+)
17:15: Ferencváros – Paks (tv: M4 Sport)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: