De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Óriási a harc a német másodosztályban (2. Bundesliga) a feljutásért. A listavezető Darmstadt és a 6. helyen álló Heindenheim között mindössze két pont a különbség, annak köszönhetően, hogy a Darmstadt óriási pofonba szaladt bele.
(Photo by Christian Kaspar-Bartke/Getty Images)
A Hamburg látogatott az éllovashoz és a HSV repülőrajtot vett a találkozón, köszönhetően a támadójuknak, Robert Glatzelnek. A német csatár 13 perc alatt triplázott, ezzel megalapozva csapat remek szereplését. Az első félidő végén a HSV újabb gólt szerzett, de a VAR les miatt érvénytelenítette Kinsombi találatát.
A második játékrészre a hazai csapatba három cserejátékos is érkezett és valamelyest veszélyesebb is lett a Darmstadt, sőt az egyik cserejátékos be is talált, de Seydel gólja is lesről született. A 76. percben a Hamburg újabb gólt szerzett, Wintzheimer révén, a fiatal támadó hat perce volt csupán a pályán, amikor betalált.
Glatzel keretbe foglalta a találkozót, hiszen a 88. percben ismét betalált.
Győzelmével a Hamburg is felzárkózott két pontra riválisára.
Darmstadt – Hamburger SV 0-5 (0-3)
Gólszerzők: – ill. Glatzel (5., 10., 13., 88.), Wintzheimer (76.)
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán