Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Ahogy arról beszámoltunk, Roman Abramovics bejelentette, hogy eladja a Chelsea-t, és egy milliárdos sportoló már be is jelentkezett érte, aki nem más, mint a UFC ex-bajnoka, Conor McGregor.
(Photo by Jeff Bottari/Zuffa LLC)
A Chelsea eddigi tulajdonosa, Roman Abramovic múlt héten átadta a londoni csapat irányításának lehetőségét a klub alapítványának részére, miután szorult helyzetbe került az ukrán-orosz háború miatt, mostanra pedig az is kiderült, hogy eladja a londoni együttest.
Korábban volt arról szó, hogy a svájci milliárdos üzletember, Hansjörg Wyss már elkezdett érdeklődni a londoni egyesület iránt, ám a legfrissebb hírek szerint a UFC világhírű ketrecharcosa, Conor McGregor is bejelentkezett a klub megvásárlására. Ezt maga a sportoló “jelentette be”.
Az ír ketrecharcos egy Twitter-bejegyzést posztolt, amelyen egy Whatsapp beszélgetés látszik, ahol azt beszélik meg éppen, hogy meg kellene vennie a Chelsea-t.
“3 milliárd fontért eladó a Chelsea. Vegyük meg!”
– áll a képernyőfotón.
Az ír sportoló hatalmas focirajongó, bár saját bevallása szerint a Manchester United a kedvenc csapata.
McGregor 2021-ben a világ legjobban kereső sportolója volt a Forbes szerint, azonban a Chelsea-ért kért összeg még neki is sok lenne, így a hírek szerint egy konzorcium részeként vásárolná meg a londoni klubot.
I wish to explore this. @ChelseaFC pic.twitter.com/ABEjjCqhD7
— Conor McGregor (@TheNotoriousMMA) March 2, 2022
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…