Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: rengeteg helyzete ellenére csupán egy góllal nyert a Fradi

Egyik „kedvenc” ellenfele ellen lépett pályára a Fradi az NB I 25. fordulójának nyitómérkőzésén. Az FTC a Mezőkövesd elleni legutóbbi hat mérkőzéséből ötöt megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott a két csapat. Ráadásul három alkalommal három gólos különbséggel nyert a Ferencváros.

Ennek jegyében kezdődött a találkozó, hiszen rögtön a 3. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Tokmac pattogós lövése megtréfálta Tordait, így a mezőkövesdi kapus nem tudott hárítani. A folytatásban is a Fradi volt fölényben, esélyt sem adtak a Mezőkövesdnek, azonban a helyzetieket nem tudták kihasználni. A 32. percben közel volt a Fradi a második gólhoz, de hosszas vizsgálás után a VAR érvénytelenítette a Zachariassen találatát.

A második félidő legelején Drazic majdnem meglepte a hazai csapatot, azonban a támadó hiába kapott kiváló kiugratást, kapu mellé lőtt. Ezután a Ferencváros teljesen beszorította a kövesdieket, de második gólt sokáig nem sikerült megszerezni. Ez a 72. percben majdnem megbosszulta magát, ismét Drazic került helyzetbe, de Dibusz óriási bravúrral védeni tudott. A folytatásban kevesebb helyzete volt a Ferencvárosnak, nem is sikerült gólt szerezniük a folytatásban. Tokmac 3. percben szerzett góljával nyerték meg a találkozót ezzel holnapig biztosan nyolc pontosra növelték az előnyöket a tabellán.

Ferencvárosi TC – Mezőkövesd 1:0 (1:0)
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna Vezette: Bogár G.
Gólszerző: Tokmac (3.) ill.


Az NB I 25. fordulójának teljes menetrendje

Péntek
Ferencvárosi TC – Mezőkövesd 1:0

Szombat
15:00 Zalaegerszegi TE – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)
17:30 Gyirmót – MOL Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
19:45 MTK – Kisvárda (Tv: M4 Sport)

Vasárnap
13:15 Paks – Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)
18:30 Újpest FC – Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)

OTP Bank Liga – Tabella


A góllövőlista élmezőnye