Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es Eb: Dunaszerdahelyen is rendeznek mérkőzéseket

Miközben még javában zajlanak az U19-es Európa-bajnokság selejtezői, a hétvége folyamán meghatározásra került, hogy a júniusi tornán Szlovákia mely stadionjaiban rendeznek mérkőzéseket…

 

Az FC DAC 1904 együttese hivatalos honlapján keresztül számolt be róla, hogy a Dunaszerdahelyen található MOL Aréna is otthont adhat több találkozónak a júniusi U19-es Európa-bajnokságon.

A felvidéki egyesület emlékeztet, hogy a stadion fennállása óta az eddigi legkomolyabb presztízsű eseménynek adhatnak otthont. A június második felében nyolc csapat részvételével Szlovákiában zajló korosztályos kontinensbajnokságon az egyik csoport mérkőzései Nagyszombatban és Dunaszerdahelyen, míg a másikéi Besztercebányán és Garamszentkereszten kerülnek megrendezésre.

A MOL Aréna az A-csoport három összecsapásának és egy elődöntőnek ad otthont. A csoportkörös mérkőzéseket június 18-án, szombaton (20:00 óra), június 21-én, kedden (17:30 vagy 20:00) és június 24-én, pénteken (17:30 vagy 20:00) rendezik a szerdahelyi stadionban. Az elődöntő időpontja június 28-a, kedd 20:00 óra.

Az U19-es Eb 19. alkalommal kerül lebonyolításra, miután az előző két alkalommal a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a tornát.

A kontinensbajnokságon a 2003. január 1-je után született játékosok vehetnek részt. Az idei Eb első öt helyezettje kvalifikálja magát a jövő évi U20-as világbajnokságra, amelyre Indonéziában kerül sor.