Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a ZTE új vezetőedzője – HIVATALOS

Miután Waltner Róbert távozott a kispadról, a magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Zalaegerszeg csapata a keddi napon tájékoztatást adott a folytatásról…

 

A Zalaegerszeg csapata hivatalos oldalán bejelentette, hogy az idény hátralévő részében az akadémia igazgatója, Molnár Balázs veszi át az együttes irányítását.

A 44 éves szakember korábban hosszú időn keresztül játékosként szolgálta a zalai kék-fehéreket, négy éve pedig a csapat akadémiáját vezeti. Molnár a klub honlapjának beszélt a kinevezéséről:

“Mivel a csapatnál jók az eredmények, illetve jó a csapategység is, ezért az volt a vezetőség elképzelése, hogy minél kevesebb változás történjen a csapat életében. Ezért a tulajdonos nem új edzőben gondolkodott, hanem abban, hogy a meglévő stáb vigye tovább a csapatot. Csak annyi változás történt, hogy ebbe a stábba beléptem megbízott vezetőedzőként. Engem, illetve az egész stábot ismeri a csapat, így pedig elérhetjük azt, hogy minden a legzökkenőmentesebben menjen tovább.

Természetesen mindig nehéz egy edzőváltás a játékosok szemszögéből is. De az alapján, amit az elmúlt két napban láttam, profi játékosokról van szó, remek csapategység mellett, ezért szerintem fel tudják a dolgozni híreket és már a következő feladatokra fognak koncentrálni.”

A Zete a rendkívül szoros mezőnyben a negyedik helyről várja a mostani válogatott szünet utáni folytatást, a Debrecen vendégeként debütáló új tréner a további célokról is említést tett: “a mostani helyünk egy nagyon előkelő pozíció, a csapat tükrében. Úgy gondolom, hogy erőn felül teljesített a csapat a negyedik hellyel, de az a célunk, hogy a 4-6. hely közé odaérjünk, ez a realitás és ezért fogunk megtenni mindent a hátralévő nyolc fordulóban.”