Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Christian Eriksen: “Ezt az estét soha nem fogom elfelejteni!”

Érthető módon eléggé elérzékenyült Christian Eriksen a számára ‘mesebeli módon’ végződő, Szerbia elleni felkészülési találkozót követően. 

 

“Viseltem már a csapatakitányi karszalagot, de a hazámat kivezetni, a nemzeti stadionban, még nem adatott meg. Leírhatatlan érzés volt elsőként a pályára lépni, egy olyan különleges pillanata a karrieremnek, amelyet soha nem fogok elfelejteni.” – így Eriksen aki mint elmondta, úgy élte meg a közelmúlt történéseit, hogy a karrierjében pár hónapnyi szünetet tartott.

“Ugyan az a futballista vagyok, mint eddig! Tartottam egy kisebb szünetet, de most már folytatódik tovább a karrierem. Csak is erre szeretnék koncentrálni már!” – így a 30 esztendős játékos, aki 290 nappal azután, hogy a koppenhágai Parken-stadion gyepén összeesett, nem csupán a dán válogatott csapatkapitányi karszalagját viselhette, hanem stílusosan, egy újabb góllal jelezte, hogy visszatért!

“Ez az este jobban aligha sikerülhetett volna! Örökké emlékezetes marad a számomra! Csapatkapitány voltam, újra ebben a csodálatos arénában futballozhattam, ráadásul gólt is szereztem (…) Most is libabőrös leszek, ha a szurkolók fogadtatására gondolok!”– tette még hozzá Eriksen, aki ahogyan mondani szokás, ellopta a show-t Koppenhágában, még Kasper Hjulman szövetségi kapitány szerint is.

“Őrületesen játszott! Láttam őt már többször fantasztikusan futballozni! Ma mindenki őt figyelte, mégis a lehető legnyugodtabban kezelte a helyzetet, és csak a játékra összpontosított. Hihetetlen futballista!” – fogalmazott a dán kapitány