Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A holland élvonal egyik legjobbját igazolná le a Newcastle United – sajtóhír

A Szarkák fiatal török középpályással erősítenék meg keretüket a nyári átigazolási időszakban, akinek nagy jövőt jósolnak.

(Photo by Peter Lous/BSR Agency/Getty Images)

Szigetországi sajtóértesülések szerint a Newcastle United a Feyenord játékosát, Orkun Kökcüt szemelte ki és próbálná megszerezni a következő átigazolási ablakban.

A támadó szellemű középpályás még mindig csak 21 éves, de a rotterdami együttes kezdőjéből kirobbanthatatlan, több alkalommal is kiváló teljesítményt nyújtott, ráadásul a holland élvonalban kétszer is a hónap játékosának választották, így nem meglepő, hogy több topbajnokságban szereplő csapat érdeklődését is felkeltette.

Kökcü piaci értékét 17 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, azonban ettől sokkal többet kellene letennie az asztalra a Newcastlenek, ugyanis a Feyenordnál tisztában vannak azzal, hogy hatalmas potenciál rejlik játékosukban.

A 14-szeres török válogatott labdarúgó 2018-ban került fel a holland gárda felnőtt csapatába, azóta 119 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 18 gólt és 21 gólpasszt jegyzett.