Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: közel tíz év után menesztette menedzserét a kiesőjelölt – HIVATALOS

Az angol bajnokságban (Premier League) szerényen teljesítő Burnley együttese a pénteki napon fontos bejelentést tett menedzserét illetően…

Az angol bajnokságban (Premier League) kieső helyen álló Burnley csapata a pénteki napon adott tájékoztatást arról, hogy menesztette posztjáról a klubnál csaknem tíz éve dolgozó Sean Dyche-t. A menedzserrel együtt távozik Ian Woan asszisztens, Steve Stone, az első csapat edzője és Billy Mercer kapusedző is.

Az 50 esztendős egykori hátvéd a PL legrégebb óta szolgálatában lévő menedzsere volt, miután 2012 októbere óta irányította klubját. Dyche ez idő alatt kétszer juttatta fel a csapatot az első osztályba, ahol két alkalommal az első tízben végzett, és fél évszázad után kijuttatta a klubot a nemzetközi porondra is.

“Először is szeretném megköszönni Sean és a személyzet munkáját az elmúlt évtizedben. A Turf Mooron töltött ideje alatt elért érdemeit mind a pályán és azon kívül is tisztelik a játékosok, a stáb, a szurkolók és a labdarúgás közössége. Habár ez az idény csalódást keltő, és amíg ennek a döntésnek a meghozatala hihetetlenül nehéz volt, azt gondoljuk, hogy a következő nyolc mérkőzésre szükséges a változás ahhoz, hogy a Premier League-ben maradjunk” – fogalmazott az egyesület elnöke, Alan Pace, a klub elnöke.

A Burnley 30 forduló alatt 24 pontot szerzett a bajnokságban, mindössze négy győzelmet aratott, és az utolsó bennmaradó helyet birtokló Everton csapatától négy ponttal lemaradva áll a kiesést jelentő, 18. helyen. A klub az új menedzser kilétéről egyelőre nem adott tájékoztatást.