Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A Bologna 2-1-es győzelmet aratott az Inter felett az olasz bajnokság (Serie A) szerda esti összecsapásán, és a vezetőedzőjét betegsége miatt nélkülöző középcsapat továbbra is fantasztikusan teljesít…
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
A Bologna csapata az Inter elleni győzelem másnapján a bolognai Sant’Orsola Kórház előtt meglátogatta leukémiás megbetegedéssel küzdő vezetőedzőjét, Szinisa Mihajlovicsot, aki az ablakból fogadta játékosainak kedves gesztusát.
Az 53 éves szerb mester 2019 januárja óta irányítja a Bologna gárdáját, első szezonjában megszilárdították a bennmaradást, az azt követő nyáron pedig leukémiás megbetegedést diagnosztizáltak nála. Mihajlovics hónapokon keresztül kemoterápiás kezelésre szorult, de csapatától csak a legvégső esetben maradt távol, amikor lehetett velük maradt, és végül sikerült legyőznie a betegséget.
A vezetőedző mostani távolléte alatt csapata még veretlen, az azóta lejátszott öt bajnokijából kettőt megnyert, háromszor pedig döntetlent játszott.
A napokban a Bologna nyilvánosságra hozta az egyik videóhívást, melyben az edző a kórházból üzent csapatának.
This is beautiful. The Bologna players go visit Mihajlovic at his hospital after winning a huge match against Inter yesterday pic.twitter.com/rFz0QNjJaF
— Italian Football TV (@IFTVofficial) April 28, 2022
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…