Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Az FC Barcelona trénerét csapata Celta Vigo (21:30, Tv: Spíler 2) elleni találkozóját megelőző hétfői sajtótájékoztatóján megkérdeztek a minden jel szerint a Manchester City-hez szerződő Erling Haalandról.
A norvég csatársztár kapcsán Xavi tiszta vizet öntött a pohárba, mondván a Barca is érdeklődött, nem kelhettek versenyre az angolok ajánlatával.
“Őszinte leszek, elképesztően nehéz lett volna számunkra ez a transzfer az anyagiak miatt. A Barca sajnos még mindig nincs tökéletesnek mondható gazdasági helyzetben. Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak azokat a feltételeket, amelyeket a Manchester City kínált.” – kezdte gondolatmenetét Xavi.
“Ha megtörténik, amit mondanak, és nem a Barca szerződteti Haalandot, akkor annak egyetlen oka lesz: a klub gazdasági nehézségei.” – öntött tiszta fizet a pohárba a Barca mestere, majd még hozzátette: “A nyáron még versenyképesebbé akarjuk tenni a csapatot. Lesznek új játékosok, tárgyaklunk is velük, de ahhoz, hogy bárki leigazoljunk, távoznia kell egyeseknek a mostani keretből. A Barca történetében ez egy különösen nehéz időszak, hiszen alkalmazkodnunk kell számos körülményhez, elsősorban az anyagiakhoz. De megígérhetem, hogy még erősebbek leszünk jövőre!” – így Xavi.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…