Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: a Wolfsburg vezetőedzője is távozott posztjáról! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfL Wolfsburg együttese bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontották a vezetőedző, Florian Kohfeldt szerződését.

(Photo by Mario Hommes/vi/DeFodi Images via Getty Images)

Kohfeldt tavaly októberben vette át a Wolfsburg irányítását, amely kiválóan kezdte a szezont, ám ezt követően rendkívül mély gödörbe került az együttes, amelyből a 39 esztendős tréner sem tudta kirángatni a csapatot. A Wolfsburg végül a 12. helyen fejezte be a bajnokságot, de csak az idény utolsó fordulóiban tudták biztossá tenni azt, hogy jövőre is az élvonalban szerepelhetnek.

A Wolfsburg összességében a harmadik együttes a német élvonalban, amely az elmúlt napokban bejelentette, hogy a következő szezonban más lesz a vezetőedzője. Korábban a Borussia Mönchengladbach vált meg Adi Hüttertől, míg az Augsburgnál Markus Weinzierl mondott le a posztjáról.