Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: nem kell sokat várni az új szezon indulására

Hivatalossá vált, hogy mikor kezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) új szezonja. 

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos oldalán tette közzé a 2022/23-as magyar bajnoki szezon versenynaptárát. Ennek értelmében az új idény el bejelentette, hogy az első fordulót július 29-31-én, az idei utolsót november 11-13-án rendezik.

Ezt követően a katari világbajnokság miatt szünet következik, és majd csak a 2023. január 27-29-i hétvégén folytatódnak a küzdelmek, a szezon pedig május 26-28-ig tart.

A Magyar Kupa első fordulóját augusztus 6-án, a döntőt pedig május 3-án játsszák.

A nemzetközi kupaporondon érdekelt magyar csapatok közül idén nyáron a Ferencváros lép először pályára, mivel a Bajnokok Ligája-selejtezőben az első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágót 12-én vagy 13-án játssza. A Kisvárda, a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár FC július 21-én és 28-án szerepel a Konferencia-liga selejtezőjében.