Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: veretlenségi rekordot állított be az Eintracht Frankfurt

Ahogy arról beszámoltunk, tizenegyespárbaj után az Eintrach Frankfurt hódította el az Európa-liga trófeáját. A német csapat végül egy szép rekorddal zárta a sorozatot.

 (Photo by Jose Luis Contreras/DAX Images/NurPhoto via Getty Images)

Az Eintracht Frankfurt a londoni Chelsea (2018/2019) és a spanyol Villarreal (2020/21) után a harmadik csapat, amely úgy nyerte meg az Európa-ligát, hogy az adott szezonban veretlen maradt – írta a német együttes sikerét követően a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS),, írja az MTI.

A frankfurti alakulat, amely a szerda esti sevillai döntőben 1-1-es döntetlent követően tizenegyespárbajban 5-4-re diadalmaskodott a skót Glasgow Rangers felett, hét győzelemmel és hat döntetlennel bizonyult a 2021/2022-es idény legjobbjának. Ráadásul az Eintracht mind a 13 mérkőzésén szerzett gólt, ez a második ilyen eset 2009 óta, amikor a tornát átkeresztelték Európa-ligára. Korábban – a 2018/2019-es szezonban – a Chelsea volt eredményes a csoportkörtől a döntőig valamennyi meccsén.

A német gárdát irányító Oliver Glasner lett az első, jelentős európai futballtrófeát nyerő osztrák edző Ernst Happel óta, aki 1983-ban a Hamburgot vezette győzelemre a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK).

Az IFFHS kimutatása szerint az 1993/1994-es UEFA Kupában legeredményesebb holland Ronald Koemant követően James Tavernier, a Rangers csapatkapitánya tudott védőjátékos létére gólkirálya lenni egy kontinentális sorozatnak. A 30 éves angol labdarúgó a 2021/2022-es Európa-ligában hét találatot szerzett, a hetediket a három magyart is foglalkoztató RB Leipzig elleni elődöntőben, a glasgow-i visszavágón Gulácsi Péter kapuját bevéve.