Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Uruguayi támadóval erősített a Libertadores-kupa címvédője – HIVATALOS

A Libertadores-kupa előző két kiírását megnyerő brazil Palmeiras csapata a minap egy fontos igazolást jelentett be a csapat támadó szekciójának megerősítése érdekében…

 

A Palmeiras csapata hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy négy évre szóló megállapodást kötött az argentin Defensa y Justicia együttesétől érkező Miguel Merentiellel.

A 26 éves csatár hazájában a patinás Peñarol csapatában nevelkedett 2019-ig, miközben kisebb spanyol csapatoknál is szerepelt kölcsönben. Hazatérését követően Merentiel az argentin első osztályú Godoy Cruz csapatában próbálkozott, majd 2020 szeptemberében került eddigi állomáshelyére, akik először kölcsönvették, majd nem sokkal később véglegesítették őt. Az uruguayi támadó 78 mérkőzés alatt 26 gólra volt képes az Halcón színeiben, melyből tíz találatot a tavalyi második kiírásban, míg 14 pályára lépés alatt hét gólt az idei Copa de la Liga Profesional küzdelmei során szerzett.

A Verdão ötből öt győzelemmel már biztosan továbbjutott a Libertadores-kupa csoportköréből, és az egyenes kieséses szakaszra egy újabb minőségi támadóval erősítették meg keretüket.