Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Medina visszatért Argentínába – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Vélez Sarsfield nevezte ki posztjára az országból az elmúlt naptári esztendő végeztével távozó uruguayi trénert…

 

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Vélez Sarsfield csapata megerősítette, hogy a következő 18 hónapban Alexander Medina lesz az együttes vezetőedzője.

A 43 esztendős uruguayi tréner első megbízatását az általa korábban játékosként is erősített Nacional csapatánál töltötte hazájában, melynek ifjúsági csapatát és első csapatát is irányította. Ezt követően 2019 nyarától és 2021 végéig 85 mérkőzésen vezette a Talleres Córdoba csapatát, melyet tavaly bajnoki harmadik helyezésig és Copa Argentina-döntőig menedzselt. Januárban a brazil Internacional kispadjára nevezték ki, ahonnan viszont 17 mérkőzés után idejekorán távozott.

A Fortín éléről a Copa de la Liga Profesionalban való gyengélkedés közben márciusban távozott a rutinos Mauricio Pellegrino. Azóta megbízottként a tartalék csapat edzője, Julio Vaccari irányította a csapatot, akivel kiharcolták a továbbjutást a Libertadores-kupa csoportköréből.