Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Máris munkában a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya – HIVATALOS

Azok után, hogy a KRC Genk kispadjáról a múlt héten távozott, a belga bajnokság (Jupiler League) a hétfői napon máris kinevezte a hazánkban is ismert német szakembert…

A belga első osztályú Eupen csapata nevezte ki vezetőedzőjének a legutóbb KRC Genk csapatánál tevékenykedő Bernd Storckot.

“Nagyon örülünk, hogy Bernd Storck lett az Eupen új vezetőedzője. Hozzáértésének, és a belga profi ligában szerzett tapasztalatainak köszönhetően pontosan megfelel a feladatra. Bernd Storck álmaink edzője, akivel együtt szeretnénk megküzdeni az új idény kihívásaival” – idézte a klub hivatalos oldala Christoph Henkel vezérigazgatót.

Az 59 éves tréner közelmúltban a felvidéki DAC gárdájánál dolgozott, melyet múlt áprilisban hagyott el, legutolsó állomás helyét decembertől szolgálta. Storck 24 mérkőzés alatt vezette csapatát, amely ezalatt 12 győzelmet, négy döntetlent és nyolc vereséget regisztrált. A bajnokság alapszakaszában a nyolcadik helyen zárt az együttes, míg az Európa-konferencialiga selejtezőjében való indulásért folytatott rájátszásban a második lett a Gent mögött, így a következő idényben nem indulhat a nemzetközi porondon.

A német tréner Magyarországon az U20-as válogatott szövetségi edzőjeként, majd a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett 2016 és 2017 között. Azóta a dunaszerdahelyi gárda mellett Belgiumban a Mouscron és a Cercle Brugge trénere volt.