Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marco Rossi: “A németek a legnehezebb ellenfeleink a csoportban”

A magyar válogatott újabb mérkőzésre készül a Nemzetek Ligája A Ligájában, szombat este Németország lesz az ellenfél…

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elárulta, hogy több játékosa is fizikai problémákkal küzd:

“Kisebb gondok már mutatkoznak, Sallai Rolandnál a tegnapi edzésen már előjöttek problémák. Igazából nem is lehet edzésnek nevezni, inkább kis nyújtózkodásra volt idő, valójában inkább csak taktikai videók nézésére van lehetőségünk. Szóval Sallaival lehet, hogy lesz egészségügyi probléma. Gazdag Dániel egyáltalán nincs még bevethető állapoban. Nyolc-kilenc napig nem tudott edzeni, utána jött meg, egyet edzett velünk, és a tesztekből úgy tűnik, kockázatos lenne akár még csak pályára küldeni is a jelenlegi kondíciójában. Schön Szabolcs sincs optimális állapotban, Schäfer András eltiltott. Meg van kötve a kezem.

Kevés időnk volt a felkészülésre, a regeneráció mellett igyekeztünk taktikailag a legjobban felkészülni a németekre. Úgy tűnik, a három júniusi ellenfelünk közül a német csapat van a legjobb állapotban, ellenünk lehet a legnehezebb dolgunk. Őket látom a legveszélyesebbnek, nekik vannak a legerősebb villanásaik, nagyon nehéz lesz most behozni őket, nehéz lesz elérni, hogy mi diktáljuk a mérkőzést. De törekedni fogunk rá, és bízom benne, hogy ez az eredményen is meg fog látszani.”

Marco Rossi nemzeti csapata a következő mérkőzést szombaton telt ház előtt vívhatja Németország ellen a Puskás Arénában, míg jövő kedden Anglia vendégeként lépnek pályára.

A magyar válogatott aktuális kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

A csoport aktuális állása

Standings provided by SofaScore LiveScore