Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a PSG idei első igazolása – sajtóhír

A megbízható forrás szerint eldőlt, hogy ki lesz az újonnan kinevezett Luis Campos első igazolása a Paris Saint-Germain csapatánál…

Fabrizio Romano forrásai szerint a Paris Saint-Germain együttese mindenben megállapodott az FC Porto cspaatának vezetőségével Vitinha játékjogának 40 millió euróért történő megvásárlásáról. A felek már az utolsó simításokat végzik, a transzfer hamarosan hivatalossá válhat.

A 22 esztendős középpályás a “sárkányok” saját nevelésű futballistája, eddig kizárólag kölcsönben hagyta el az együttest. Vitinho a 2020-2021-es szezont a számtalan portugál játékost foglalkoztató Wolves együttesében töltötte, ahol 19 találkozón lépett pályára a PL-ben. Az elmúlt idényre visszatért a kék-fehérekhez, és a klub színeiben 30 bajnoki mérkőzés alatt két találattal és négy előkészítéssel vette ki a részét a portugál bajnoki címből. Vitinha a Portóval két-két bajnokságot és portugál kupát nyert.

A sokoldalú labdarúgó idén debütált a portugál felnőtt válogatottban, ahol már három alkalommal vállalt szerepet.