Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
A Bayern München tiszteletbeli elnöke, Uli Hoeness újfent úgy érezte, állást kell foglalnia Robert Lewandowski és az FC Barcelona kapcsán.
Kis túlzással továbbra sincs olyan nap, hogy ne a Münchenből elvágyódó lengyel klasszis esetleges barcelonai szerződésének körülményeiről és/vagy lehetőségéről olvassunk a nemzetközi sportsajtóban.
Jelen állás szerint a Barca továbbra is nagyon akarja Lewandowskit, aki még menne is a katalánokhoz, csakhogy a Bayernnél nem lelkesednek kifejezetten az ötletért, hiába tesz ajánlatokat a Barca. Uli Hoeness szerint például utóbbit már nem is kellene erőltetnie a Barcának.
“Nem tudok arról, hogy a Barca újabb ajánlatot tett volna. De amiket hallok Münchenből, azt gondolom, a Barca csak saját megát mentené, ha nem próbálkozna újra!” – idézi a Marca a Hoenesst.
“Ugyan már nincs beleszólásom a döntésekbe, de azt hiszem a Bayern üzenete eléggé egyértelmű: azt mondták, Robertnak tiszteletben kellene tartania a szerződését a klubbal. Jelen állás szerint nem látom azt az összeget, amely meggyőzhetné a Bayernt!” – tette még hozzá a korábbi klubvezető, akinek figyelmeztetése vélhetően nem tántorítja majd el az FC Barcelonát (…)
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!