A korábbi várakozásoknak megfelelően az Arsenal csapata a hétfői napon bejelentette újdonsült igazolását, aki a Manchester City gárdájától érkezett…
🇧🇷 Nosso Novo Número Nove
— Arsenal (@Arsenal) July 4, 2022
Az Arsenal együttese a hétfői napon megerősítette, hogy hosszútávú szerződést kötött a Manchester City csapatától érkező rutinos brazil támadóval, Gabriel Jesusszal. A kiszivárgott híresztelések szerint az új szerzeményért a londoniak 45 millió fontot és bónuszokat fizetnek.
A 25 esztendős brazil támadó a Palmeirastól történt leigazolása óta már az ötödik teljes szezonját fejezte be a Citynél. Jesus a legjobb idényében 23, ill. 21 találatig jutott a 2018-2019-es és a 2019-2020-as idény folyamán. Ezzel szemben az elmúlt szezonja gyengébben sikerült számára, hiszen minden sorozatot figyelembe véve csak 14 gólt szerzett, miközben a legutóbb befejeződött kiírásban 13 találat fűződött a nevéhez.
Az 56-szoros brazil válogatott csatár az angol klubhoz való 2017-es csatlakozása óta összességében 236 mérkőzésen 95 gólt szerzett. Jesus aktuális szerződése 2023 nyaráig köti őt a Cityhez, vagyis idén nyáron még átigazolási díj fejében hagyhatja el az Etihad Stadiumot, amit eddigi klubja ki is használ.
Az Arsenal megerősítette, hogy az újonnan szerződtetett támadó a 9-es mezszámot fogja viselni klubjában.
Az “ágyúsok” a nyári átigazolási időszakban korábban már leigazolták a portugál középpályás Fábio Vieirát, a tehetséges brazil Marquinhost és az amerikai kapus Matt Turnert.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt