PSG: az új edző máris Neymar jövőjéről beszélt!

A Paris Saint-Germain újonnan kinevezett trénere, Christophe Galtier bemutatását követően ahogyan az ilyenkor lenni szokott egyből ambícióiról, terveiről beszélt (…)

(…) Utóbbi között mint mondta, abszolút szerepel Neymar neve, így lényegében – ha csak rajta múlik – lezárhatónak tekinthetőek a brazil párizsi távozásáról szóló híresztelések.

“Neymar világklasszis játékos. Hogyan is tehetném meg, hogy nem számolok vele?” – tette fel a költői kérdést a pályafutása során a Saint-Etiennél, a Lille-nél, majd legutóbb a Nice-nél dolgozó 55 esztendős szakember.

“Való igaz, hogy Neymarnak állandósítania kellene a jó formáját, de pontosan tudom, hogy mit várok majd tőle. A PSG-nél a legjobb játékosokat akarjuk, Neymar pedig a legjobbak egyike. Biztos vagyok benne, hogy maradni fog!” – fogalmazott egyértelműen Galtier, majd rátért új munkaadójára.

“Boldog vagyok, hogy itt lehetek.  Luis (ocampos)-szal tökéletesen ismerjük egymást (Lille-nél dolgoztak együtt – a szerk.), mondhatni ismerjük a másik gondolatait, így biztos vagyok abban, hogy Párizsban is minden a lehető legjobban működik majd közöttünk (…)Nem beszéltem még a játékosokkal. Korábbi csapataimmal ellentétben itt egészen mások az elvárások, hiszen nem elég csupán jól játszanunk, eredményesnek is kell lennünk. Elsőként meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a csapaton belül, majd meg kell valósítanunk, hogy intenzíven, letámadást alkalmazva, a labdát mielőbb megszerezve akarunk futballozni… Ezek után gondolkozhatunk a taktikán, az olyan részleteken, hogy mondjuk 3 védővel álljunk-e fel?!” –