Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb nagy fogást jelentett be az olasz újonc – HIVATALOS

A várakozásoknak megfelelően az olasz bajnokságban (Serie A) története első szezonjára készülő Monza csapata egy újabb ígéretes labdarúgó megszerzését jelentette be…

A friss olasz bajnoki feljutó Monza együttese megerősítette, hogy vételi opcióval kölcsönvette egykori saját nevelésű játékosát, Matteo Pessinát az Atalantától.

A 25 esztendős középpályás annak idején éppen szülővárosa, a Monza csapatában nevelkedett, és a 2014-2015-ös szezonban 22 mérkőzésen szerepelt a klub mezében még a harmadosztályban. 2015-ben az AC Milan vásárolta meg a játékjogát, de tőlük folyamatosan kölcsönben szerepelt alacsonyabb osztályú együttesekben, majd 2017-ben kötött ki a bergamóiaknál. Pessina azóta összesen 96 alkalommal húzhatta magára a Nerazzurri szerelését, de menet közben egy szezont a Hellas Veronánál kölcsönben töltött.

Pessina 2020 óta 14 alkalommal lépett pályára az olasz nemzeti csapatban, a tavalyi nyári, az Azzurri által megnyert Európa-bajnokságon két gólt is szerzett Wales, illetve Ausztria legyőzése alkalmával.

Mint ismeretes, a Monza irányítását az AC Milan egykori nagyfőnökei, Silvio Berlusconi és Adriano Galliani három évvel ezelőtt vették át a harmadosztályban, ősztől azonban már a Serie A-ban versenyezhetnek, ahol a hírek szerint jelentősebb célokért szeretnének küzdeni, és láthatóan mindent meg is tesznek ennek érdekében. Az újonc korábban már Andrea RanocchiaAlessio Cragno és Stefano Sensi megszerzését jelentette be, továbbá Andrea Carboni is csatlakozott a csapat keretéhez. De biztosak lehetünk benne, hogy ez még mindig nem minden, és további új igazolások várhatóak.