Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Az Európa-konferencialiga selejtezőinek korábban lezajlott sorsolása után az UEFA azt is kitűzte, hogy az egyes párharcok továbbjutói mely párosításokból kaphatnak ellenfelet az ezt követő körben…
A magyar csapatok közül az Európa-konferencialiga-selejtező második fordulójában a MOL Fehérvár ellenfele az azeri Qabala csapata lesz, a Kisvárda a kazah Kajrat Almatit kapta, míg a Puskás Akadémia a portugál Vitória Guimaraessel mérkőzhet meg.
A második kör meccseire július 21-én és 28-án kerül sor. A fehérváriak hazai pályán kezdik a párharcukat, a másik két érdekelt idegenben lép pályára először.
Továbbjutás esetében a felcsútiak akár a Hajduk Splittel is találkoznak, a Fehérvár “csoportjában” ott található a Sepsi OSK vagy éppen a Panathinaikosz is, míg a Kisvárda holland, görög, bolgár vagy akár osztrák ellenfelet is kaphat továbbjutása esetén.
2. csoport:
Kiemeltek
Liepaja (litván)–Young Boys (svájci)
Vitória SC (portugál)–Puskás Akadémia
Anderlecht (belga)
Suduva (litván)–Viborg (dán)
Nem kiemeltek
KuPS Kuopio (finn)–Milsami Orhei (moldovai)
Hajduk Split (horvát)
B36 Tórshavn (feröeri)–Tre Fiori (San Marinó-i)
Ararat (örmény)–Paide Linnameeskond (észt)
5. csoport:
Kiemeltek
Twente (holland)
Molde (norvég)–Elfsborg (svéd)
Rapid Wien (osztrák)–Lechia Gdansk (lengyel)
Hapoel Beer-Sheva (izraeli)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
Levszki Szófia (bolgár)–PAOK (görög)
Nem kiemelt
Lugano (svájci)
Kairat Almati (kazah)–Kisvárda
Aris Limassol (cuprusi)–Neftci (azeri)
Velez (bosnyák)–Hamrun Spartans (máltai)
Racing FC Union Luxembourg (luxemburgi)–Csukaricski (szerb)
6. csoport:
Kiemeltek
St Joseph’s (gibraltári)–Slavia Praha (cseh)
Zorija Luhanszk (ukrán)
BATE (fehérorosz)–Konyaspor (török)
Rijeka (horvát)–Djurgarden (svéd)
Fehérvár–Qabala (azeri)
Nem kiemelt
Sepsi OSK (romániai)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Vllaznia (albán)–Universitatea Craiova (román)
Koper (szlovén)–Vaduz (liechtensteini)
Petrocub-Hincesti (moldovai)–Laçi (albán)
Panathinaikosz (görög)
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!