Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

RB Salzburg: újabb magyar tehetség kapott profi szerződést – HIVATALOS

Még 2018. nyarán csatlakozott a Red Bull által patronált Salzburg tehetséggyárához a magyar támadó, Berki Marcell. A székesfehérvári születésű csatár a Fehérvár utánpótlását hagyta egykor maga mögött, hogy most szépen lépdelhessen előre az osztrákoknál.

Szoboszlai Dominik után ismét egy fehérvári fiatal kezdheti meg a siker felé vezető utat Salzburgban. A 18 esztendős Berki idén nyáron lépett át a klub tartalék-együttesének számító Lieferinghez, amelynél anno a magyar válogatott sztárja is bontogatta szárnyait.

Az egyelőre még nem U-válogatott Berki így két sikert is elkönyvelhet idén nyáron. Egyrészt fellépett a Bundesliga 2-ben érdekelt klubhoz, ahol már be is mutatkozhatott. Ám fontosabb, hogy a Salzburgnál bíznak a tudásában, lévén egészen 2026-ig érvényes szerződést írt alá ma a klubbal.

Az „energiaitalosok” közleménye a játékos még hosszú ideig élvezheti a klub bizalmát, amelyet idén a Lieferingnél kell megszolgálnia. Érdekesség, hogy a fiókcsapatnál az a Fabio Ingolitsch lesz Berki vezetőedzője, aki már az elmúlt másfél évben is trenírozta az RBZ U18-as csapatában.