Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszútávú szerződést kínál egyik legjobbjának a Leicester City – sajtóhír

A Rókák magukhoz láncolnák középpályásukat addig amíg csak lehet, ezért egy sokkal jobb konstrukciókkal bíró kontraktust raknának le elé az asztalra.

(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

Angol sajtóinformációk szerint a Leicester City mindenképpen megakarja tartani James Maddisont, így egy hosszútávú, 2028-ig szóló szerződést ajánlanak neki természetesen sokkal jobb fizetéssel.

A 25 éves középpályás jelenlegi kontraktusa 2024-ig szól a Rókákkal, piaci értékét 50 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. Korábban a Manchester United, a Chelsea és a Newcastle érdeklődésről lehetett hallani iránta, viszont a Vörös Ördögök sokallták az árát és végül Christian Eriksen szerződtetése mellett döntöttek a poszton. A Chelsea már letett róla, a Newcastle érdeklődéséről pedig újabban nem hallani Maddisonért.

Az egyszeres angol válogatott játékos 2018-ban igazolt a Leicesterhez a Norwich csapatától 25 millió euróért cserébe, azóta 170 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 45 gólt és 32 gólpasszt jegyzett.