Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ancelotti: “Nehezebb meccs volt, mint amilyennek látszott”

A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt ellen az európai Szuperkupa-mérkőzésen…

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

A Real Madrid olasz sikeredzője, Carlo Ancelotti karrierje során negyedik alkalommal hódította el a Szuperkupát, ennek ellenére racionálisan értékelt az Eintracht Frankfurt elleni találkozó lefújását követően:

“Nem kellett mondanom a csapatnak, mennyire fontos ez a győzelem, mert még mindig sikerre éhes és motivált a társaság. Ez a mérkőzés jóval nehezebb volt annál, mint amilyennek kívülről látszott.”

A 63 esztendős olasz tréner korábban 2003-ban és 2007-ben az AC Milan edzőjeként, ezúttal pedig 2014 után a Real Madriddal másodszor hódította el a Szuperkupát.

„Az első félidőben lőhettünk volna még egy-két gólt, ahogy a másodikban is. Néhány hónap alatt ez a harmadik döntőnk és én egyiken sem kaptam gólt, ami mindig fontos. Márpedig olyan támadóink vannak, akik mindig betalálnak” – értékelte a találkozót a Real Madrid belga kapusa, Thibaut Courtois.

„Rendkívül boldogok vagyunk! Jól kezdtünk és kiváló teljesítményt nyújtottunk támadásban és védekezésben is, ami azt eredményezte, hogy újabb trófeát nyertünk” – summázta a helsinki Európai Szuperkupa-találkozót Federico Valverde, a madridiak középpályása.