Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének visszavágóját játszotta a Kisvárda a Molde ellen, ám nem túl jó helyzetben várta a magyar csapat a találkozót. Az első mérkőzésen 3-0-ra nyert Norvégiában a Molde, és bár most hazai pályán a Kisvárda remek első félidőt játszva kétgólos előnyre is szert tett, ez nem volt elég ahhoz, hogy ledolgozzák a hátrányt és elérjék a továbbjutást, de legalább győzelemmel búcsúztak a sorozattól.
Kevés helyzet esett mindkét oldalon az első félidőben, azonban a Kisvárda ezeket remekül kihasználta, és nagyon hamar kétgólos előnybe került. Az elején még a Molde veszélyeztetett Fofana lövéséből, de az mellé ment, de a 14. percben a magyar csapat szerezte meg a vezetést: Linnes adta haza a labdát nagyon rosszul, amire Asani csapott le, majd miután kicselezte a kapust, az üres kapuba lőtt. Keveset, de támadott a Molde is, ám ezek veszélytelenek voltak. A 29. percben viszont újabb gólt lőtt a Kisvárda: most Makowskié adott asszisztot Asaninak, aki nagyjából 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A 31. percben ismét Fofana lőtt mellé ziccerben, de inkább védekezésre álltak be a csapatok a játékrész végére, amelyen végül nem esett már több gól.
A második félidőre kicsit feléledt a norvég csapat, és az 54. percben már veszélyeztettek is, amikor Leoni beadását Mesanovic fejelte bal alsó mellé, két védőt is megelőzve. A 61. percben viszont már a Kisvárda támadott, és Asani passzát Melnik rúgta volna a jobb sarokba, ám a norvég kapus védett. A 68. percben azonban jött szépítés a Molde részéről, amikor saját térfeléről indító Brynhildsen átadását Mannsverk okosan a bal alsóba helyezte. A végére nagyon lelassult a játék és a játékosok is, így egész eseménytelenül teltek el a hátralévő percek. A magyar csapat úgy tűnt feladta, a norvégok pedig már a kezükben érezték a továbbjutást, ami a lefújásra sem változott meg.
Kisvárda – Molde* 2-1 (2-0) Összesítésben: 2-4
Helyszín: Várkerti Stadion (Kisvárda) Vezette: Alain Durieux (luxemburgi)
Gólszerzők: Asani (14. 29.) ill. Mannsverk (69.)
Sárga lap: Camaj (46.), Asani (49.), Gey (58.) ill. Breivik (59.)
Kiállítás: – ill. –
Kisvárda: Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Melnik – Asani (Navrátil, 71.), Makowski (Lucas Marcolini, 78.), Camaj (M. Ilievszki, 78.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László
Molde: Karlström – B. Hansen, Haugan, Risa – Linnes, K. Eriksen, Mannsverk, Breivik, Knudtzon – D. Fofana (Zekhnini, 90.), Brynhildsen (Grödem, 72.). Vezetőedző: Erling Moe
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…