Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: kettős vereséggel esett ki a Dunaszerdahely

Múlt héten hazai pályán kapott ki a szlovákiai DAC a román rekordbajnok FCSB-től, ám a mutatott játékuk miatt még reménykedhettek a visszavágón a továbbjutás elérésben a dunaszerdahelyiek.

Európa Konferencia-liga selejtező – 3. forduló

A DAC ma is méltó ellenfele volt az egykor még Steauanak nevezett együttesnek, ám az összességében kiegyenlített játék ismét a román malmára hajtotta a vizet. Pedig most még csak emberhátrányba sem kerültek a felvidékiek.

A Dunaszerdahelyben ma három magyar játékos is a kezdőcsapat tagja volt. A kapus Veszelinov Dániel és a frissen igazolt Balogh Norbert végig a pályán volt, Szánthó Regő bő egy órát kapott.

A FCSB megérdemelten nyerte meg a visszavágót is, és jutott be a selejtező következő körébe.

FCSB (román) – DAC (szlovákiai)
G.: Cordea (28.), ill. –

MA egy magyar érdekeltségű meccset már rendeztek, ahol a Fehérvár idegenben is legyűrte a Petrocubot.